November havi legek, rekordok, kiemelkedő események

2024.09.14

Itt találhatod a szeptember havi magyar legeket, rekordokat, kiemelkedő eseményeket és jeles napokat. Mi magyarok, minden nap tudunk valami maradandót alkotni. Ebben a hónapban ünnepeljük a 

október 1. 

1869 október 1-jén a világon ELSŐként, az Osztrák–Magyar Monarchiában bevezették a postai levelezőlapok használatát.Gervay Mihály országos posta-főigazgató rendelvényeinek megfelelően került forgalomba. Magyar és német nyelven, a magyar koronás címer díszítésével volt kapható.

október 2.

Jendrassik György 1929. március 12-én jelentette be ELSŐ gázturbina-szabadalmát. 1934-től munkatársakat vont be a számítások végzésére. 1937-ben sor került az előzetes kísérletekre, amelyek tapasztalataival 1938-ban megépítette gázturbináját, amely 1938. október 2-án indult el ELŐSZÖR. A Jendrassik Cs–1 volt a világ ELSŐ működőképes légcsavaros gázturbinás hajtóműve. Jendrassik György tervezte 1937-ben, később a magyar tervezésű RMI–1 romboló és felderítő repülőgép hajtóművének szánták.

október 3.

1975 október 3-án elhelyezik az MVM Paksi Atomerőmű Magyarország ELSŐ és EGYETLEN működő atomerőművének alapkövét..

október 4.

2010. október 4-én történt az ajkai vörösiszap-katasztrófa. A tíz emberéletet követelő és hatalmas anyagi károkat okozó ipari szerencsétlenség és környezetkárosító katasztrófa, a magyar ipar történetének egyik LEGsúlyosabb, egyben LEGtöbb halálos áldozattal járó balesete.

október 5.

1957 október 5-én megnyílt a Magyar Nemzeti Galéria, a magyarországi képzőművészetet dokumentáló és bemutató LEGnagyobb közgyűjtemény.

október 6.

Az aradi vértanúk napja

1849-ben a pesti Újépület udvarán kivégzik gróf Batthyány Lajost, Magyarország ELSŐ alkotmányos miniszterelnökét.

október 7.


október 8.


október 9.


október 10.

október 11.


október 12.


október 13.


október 14.


október 15.

október 16.


október 17.

október 18.

október 19.

október 20.

október 21.


október 22.

október 23.

október 24.


október 25.

október 26.

október 27.

október 28.

október 29.


október 30.


Mozgó ünnepek:


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el